A hasplasztika beavatkozás gyakori Magyarországon is, hiszen fogyás vagy szülés után nem mindenkinek tud a bőre megfelelően visszahúzódni, nem képes visszanyerni az eredeti alakját. A beavatkozásnak számtalan előnye van, de ahhoz, hogy ezt elérjük, utána is be kell tartanunk az orvos tanácsait.
A hasplasztika műtét után 4 hétig tartózkodni kell az erősebb terheléstől és a sportolástól. De legelőször 3-5 napig otthoni pihenés javasolt a műtéten átesett páciensnek, tehát legalább ennyi nap betegszabadságra van szükségük. Nagyjából 1 hét után tudnak majd visszatérni a munkába, persze foglalkozástól függően.
Arra szintén figyelniük kell, hogy 4 napig nem érheti víz a sebet, csak az 5-ik naptól lehet zuhanyozni. Minimum 1 hónapig nem szabad áztatni sem a műtéti területet, ami azt jelenti, hogy 5 percnél tovább tilos vízben tartani. Amennyiben hasplasztika műtéten gondolkozik, számolnia kell azzal is, hogy 4-6 hétig speciális haskötőt szükséges majd viselnie a beavatkozás után.
A megfelelő gyógyulás és a tartós eredmény érdekében, nélkülözhetetlen ez a kompressziós ruhadarab. A hasplasztika operáció után 1-2 hétig tilos az autóvezetés is. Néhány hétig nem ajánlott a hason fekvés. A műtétet követő pár hónapban nem ajánlott még néhány hónapig a hasizmokat terhelő sporttevékenységet végezni, mint amilyen például az aerobic.
Kerülni kell a nagyobb rázkódással járó sportgyakorlatokat is, tehát táncolni, futni, biciklizni nem tanácsos. Ahhoz, hogy a műtéti hegek tökéletesen begyógyuljanak a hasplasztika után, legkevesebb 6 hónapig kerülni kell a közvetlen napfényt, mert a metszés helyének napoztatása a heg deformálódásával járhat.
Mind a napozást, mind a szoláriumot kerülni kell, ugyanis a gyógyulási idő alatt a hegeket nem érheti UV-fény. Nagyon fontos, hogy ezeket a javaslatokat szigorúan betartsuk, hiszen az egészségünk a tét! Senki nem szeretne hasplasztika műtét után egyéb problémákkal szembesülni, sokkal inkább örülni az elért eredménynek. Ha betart mindent, amit az orvos előír, akkor garantáltan elégedett lesz!